Vissza

EURÓMILLIÁRDOK FOROGNAK KOCKÁN AZ AFRIKAI SERTÉSPESTIS MIATT

GYAKORLATI KÉPZÉSEKKEL, BIZTOS JÖVŐKÉPPEL CSÁBÍTANÁ A TÁRCA A FIATALOKAT AZ AGRÁRIUM TERÜLETÉRE

Óriási jelentősége van annak, hogy meg tudjuk védeni állatainkat a pusztító betegségektől - nyilatkozta Nagy István. Az agrárminiszter a Magyar Időknek adott interjúban leszögezte: egy-egy járvány bármely ország gazdaságát meg tudja rendíteni, a mostani afrikai sertéspestis okozta kockázat eurómilliárdokban mérhető. A tárca jövőre számos intézkedéssel kívánja javítani a mezőgazdaságból élők helyzetét, és a fiatalok számára vonzóvá tenni a mezőgazdasági pályát.

A rendszerváltás legnagyobb vesztese az élelmiszeripar volt Nincs annál rosszabb, mint amikor egy ágazat kizárólag alapanyag-termelésre rendezkedik be Minden forintnak azt a célt kell szolgálnia, hogy a lehető legkorábban garantálni tudjuk az öntözővizet Ha azt akarjuk, hogy vidéken maradjanak az emberek, a fiatalok pedig merjenek vállalkozni, ahhoz ösztönzőkre van szükség Az világos, hogy az agrárszakképzés és a felsőoktatás is megújításra szorul Végérvényesen kiderült: nem spórolható meg az innováció, a kutatás-fejlesztés eredményeinek alkalmazása az agráriumban Az idén sem volt szélsőségektől mentes az időjárás, az ágazat mégis jelentős eredménnyel járult hozzá a GDP emelkedéséhez. Minek köszönhető mindez?

A terméseredményeink alapján mintegy húszmillió ember ellátására képes a magyar mezőgazdaság. A készleteinkből pedig táplálni tudjuk az állatainkat, kielégíthetjük a vetőmagszükségletet és még exportra is jut. Ebben az évben ugyanakkor meglátszott, hogy milyen fontos szerepe van a tudásnak az agráriumban. A szélsőséges időjárás hatásait csak a legkorszerűbb megoldásokkal lehetett kivédeni. Aki rendelkezett ezekkel az információkkal, nagyon szép termést takaríthatott be, aki viszont azt gondolta, hogy a húsz éve megszokott módszerek az idén is megfelelnek majd, meglepődhetett az eredményein. Végérvényesen kiderült: nem megspórolható az innováció, a kutatás-fejlesztés eredményeinek alkalmazása az agráriumban.

? Míg a növénytermesztést minden évben az időjárás, az állattenyésztőket a piaci folyamatok mellett az egyes betegségek is fenyegetik. Az idén sajnos bekövetkezett, amitől mindenki tartott, megjelent az afrikai sertéspestis.

? Az állatbetegségek kezelése nagyon fontos kérdéssé vált. Ha az állatok megbetegszenek, az olyan kiesést jelenthet, ami akár egy ország teljes gazdaságát össze tudja roppantani. A mostani sertéspestisjárványnak pedig eurómilliárdokban mérhető hatásai lehetnek.

Itthon egyelőre úgy tűnik, sikerült kordában tartani a betegséget. Hogyan értékelhetők az eddigi lépések, és mi várható a következő hónapokban? Komoly erőfeszítések árán sikerült elérni, hogy a kór csak a vaddisznóállományban van jelen és nem terjedt át a házi sertésekre. Az export szempontjából kulcskérdés, hogy ezt a jövőben is meg tudjuk őrizni. Szerencsére a magyar állategészségügynek kiváló híre van a világban. Ha az ezzel foglalkozó hatóság valamire ráteszi a pecsétjét, az a külpiacokon garanciát jelent. Annak érdekében, hogy ez továbbra is így maradjon, komoly ellenőrzési, szaktanácsadási munka zajlik. A nagy telepekkel külön foglalkozik a Nébih és külön szakembereket kell biztosítanunk, hogy a kicsi, háztáji sertéstartókkal is kapcsolatot tartsanak. Ha ugyanis akár egy gazda két disznója megfertőződik, akkor az egész magyar sertéságazat veszélybe kerülhet.

Mára európai szintűvé nőtte ki magát az afrikai sertéspestis okozta probléma.

? Minden tagállam fél, mindenki a lehető leghatározottabb intézkedéseket igyekszik meghozni. Ilyenkor derül ki, hogy az állategészségügyi nívóban mekkora különbségek vannak az egyes országok között. Meg kell nézni például Romániát, ahol óriási mértéket öltött a fertőzés, ezért máig több tízezer állatot kellett elpusztítani. Nemcsak a keleti, hanem a nyugati tagállamokban is terjed a kór, például nemrég Belgiumban is felütötte fejét a betegség.

Az elmúlt években számtalan lépéssel igyekeztek a mezőgazdaságból élőket segíteni. Ha ezek közül csak egyet emelhetne ki, amelyik meghatározza a vidék sorsát, mi lenne az?

Ha azt akarjuk, hogy vidéken maradjanak az emberek, a fiatalok pedig merjenek vállalkozni ezen a területen, ahhoz ösztönzőkre van szükség. Éppen ezért azok a pályázatok, amelyek - akár a nemzeti, akár az európai uniós keretből - elérhetők voltak a gazdálkodók számára, mind olyan lehetőséget kínáltak, amelyek alapvetően meghatározzák egy-egy gazdaság működését. Aki sikeresen tudott pályázni és igénybe tudta venni ezeket a támogatásokat, annak alapjaiban változott meg a gazdálkodása. Azok a források, amelyek rendelkezésre álltak az elmúlt időszakban, olyan alapot teremtettek vidéken, amelyre egy stabil, bármilyen kihívásnak ellenálló világot lehet építeni.

Milyen fejlődési lehetőségek vannak az agrárium előtt?

Nem lesz több szántóföldünk, az biztos, így többet termelni csak a technológiai fejlődésnek köszönhetően tudunk. A jövedelmezőséget elsősorban az befolyásolhatja, hogy hogyan tudunk új termékeket piacra vinni, a robottechnológiát, a digitalizációt felhasználni. Emellett az új irányzatoknak is meg kell felelnünk. A vegánkultúra, a gluténmentes vagy paleo élelmiszerek reneszánszukat élik. Sokan rengeteg pénzt áldoznak ezen irányzatokra, a keresletet pedig ki kell szolgálni.

Számtalan olyan területe van még az agrár-élelmiszeriparnak, ahol kisebb-nagyobb módosításokra van szükség. Mire számíthatnak az ágazat szereplői az előttünk álló évben?

A rendszerváltás legnagyobb vesztese az élelmiszeripar volt. A privatizáció idején mindenki azt remélte, hogy külföldi forrásokból korszerűsítik a hazai gyárakat. Ehelyett a befektetők porig rombolták az üzemeket, kiszolgáltatottá téve ezzel az agráriumot. Nincs annál rosszabb, amikor egy ágazat kizárólag alapanyag-termelésre rendezkedik be. Ebből a helyzetből kell kitörnünk, ezért a legfontosabb intézkedéscsomagunk is ezt a területet célozza. Milyen lépések várhatók?

Az uniós források felhasználásával már elkezdődött az a folyamat, amelynek a végén minden régióban lesz legalább egy feldolgozóüzem és egy hűtőház. Emellett az együttműködés is segítséget jelenthet a piaci zavarok elkerülésében. Nagy tanulsága volt az idei szezonnak - az almásgazdák demonstrációja erre a példa -, hogy nem maradhatnak egyedül a kistermelők a piacon. A gazdáknak termelői csoportokba kell szerveződniük, közösen kell fellépniük, hogy meg tudják védeni a saját érdekeiket.

A versenyképes termelés másik záloga az öntözésfejlesztés lehet.

Az öntözés fejlesztése összetett kérdés. Ma kétféleképpen tudunk vizet biztosítani a termeléshez: fúrt kútból vagy felszíni vízből. A fúrt kutak esetében felmerült kérdések rendezéséig az öntözést a felszíni vizek hasznosításával kell megoldanunk. A szükséges infrastruktúra kiépítésére a kormány évi 17 milliárd forintot különített el. A vízügyi szakemberekkel jelenleg is zajlanak az egyeztetések a feladatokról.

Mire lehet elég ez az összeg?

Minden forintnak azt a célt kell szolgálnia, hogy a lehető legkorábban biztosítani tudjuk az öntözővizet. Az első beruházások már jövőre elkészülhetnek, így például a derecskei főcsatorna vagy a mórahalmi fejlesztés, ami ötezer hektárt tesz öntözhetővé. A mérnökök azon dolgoznak, hogy a meglévő csatornahálózat adta lehetőségeket összekapcsolják a gazdálkodók igényei-vel. Szeretnénk elérni, hogy 2022-ig, tehát a ciklus végére a meglévő csatornák használhatóvá váljanak.

És mi a helyzet a fúrt kutak ügyével?

Számos olyan hely van az országban, ahová csatornán keresztül nem lehet vizet juttatni. Ott természetesen a megfelelő vizsgálatok elvégzése után, az engedélyek birtokában, szabályosan fúrt kutak vizét használhatják a gazdák. Mindezt költséges ügyintézés és felesleges adminisztráció nélkül, amit egy egyszerűsített és olcsóbb eljárás keretében szeretnénk biztosítani a termelőknek. A vizet azonban ingyen adni nem lehet, hiszen az öntözésből gazdasági előnye származik a termelőknek.

Ezenfelül milyen területeken várhatók jogszabályi változások?

A jövő év elején a parlament elé kerülhet az új állattenyésztési törvény, amely az uniós jogszabályokhoz igazodva kíván védelmet nyújtani az ágazatnak. Emellett egy komplex birtokrendezési csomaggal készülünk. Dolgozunk az erdőtörvény módosításán, a családi gazdaságokra vonatkozó szabályozáson és az új nemzeti védjegyrendszer kialakításán is.

A minap egy konferencián riasztó statisztikát közölt, miszerint a termelők hatvan százaléka 65 év feletti, az idén pedig alig néhány tucatnyi fiatal kezdte meg tanulmányait valamely egyetem agrármérnöki szakán. Valóban ennyire nagy a baj?

Meg kell vizsgálnunk, hogy mi vezetett ide, és hol látjuk a kiutat. Az világos, hogy az agrárszakképzés és a felsőoktatás is megújításra szorul. Utóbbi esetében az elsődleges feladat, hogy meghatározzuk, milyen agrármérnökökre van szükség a XXI. században. A feladatok sokkal széleskörűbb látásmódot igényelnek, mint néhány évtizeddel korábban. Be kell vonni például a különböző tudományágakat, az informatikától a biológián át egészen a műszaki ismeretekig, külföldi előadókat, szakembereket kell meghívni előadónak. Ha ez így lesz, akkor növekedhet a hallgatók száma. A szakképzésben pedig olyan életpályát kell felvázolnunk a nyolcadikosok számára, ami vonzóvá teszi a mezőgazdaságot.

Mit lehet tenni annak érdekében, hogy megnyerjék a fiatalokat az agráriumnak?

Olyan képzést szeretnénk biztosítani, ami a gyakorlatban hasznosítható. Ezért hívjuk szövetségbe a különböző cégeket, vállalkozásokat. Minden tanulónak tanulószerződést kell adni, így már az iskolaidő alatt nemcsak munkájuk, hanem keresetük is van a fiataloknak. Biztos jövőképre és stabil jövedelmi viszonyokra van szükség, emellett kiállításokra kell vinni a fiatalokat és olyan lehetőséget kell felvázolni, ami kitörési pontot jelenthet számukra.

Az uniós költségvetési tárgyalások még nem zárultak le, lassan azonban körvonalazódni látszik az irány, amelyet követ majd 2020 után a közös agrárpolitika. Hogyan látja a fejleményeket?

Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból akár 16-26 százalékos forrásvesztést is jelenthet. Ezt természetesen nem fogadhatjuk el. Szeretnénk, ha egyszerűsödne és életszerűbb lenne a program. Keressük azokat a forrásokat, amelyeket az uniós költségvetési sorok átcsoportosításával változatlan mértékben a gazdák rendelkezésére tudunk bocsátani 2020 után is. A jó hír az, hogy az elénk kerülő új normaszöveget egyetlen ország sem fogadta el, és araszolunk előre az egyezségek útján. Mindenki azt szeretné elérni, hogy a közös agrárpolitika a jövőben is megmaradjon.

A mezőgazdaság sok más mellett az egyik kapocs, amely összekötheti a Kárpát-medencei magyarságot. A külhoniak támogatása érdekében az elmúlt években több programot is indított a tárca, az idén pedig elindult a falugazdász-hálózat kiépítése. Milyen eredményeket várnak a programtól?

Fontos, hogy minden magyar gazda támogatást, tanácsokat kapjon az uniós adminisztrációs útvesztőkben való eligazodáshoz. A tapasztalatok szerint a határainkon túl élő magyar gazdák nem kapják meg ezt a segítséget. A határon túli falugazdászok dolga az, hogy segítsék ebben a termelőket és információkat szolgáltassanak az új technológiák­ról, eredményekről, lehetőségekről.

Az év végének mindig a számvetésről és a hálaadásról kellene szólnia. A tárca néhány hete a Magyarországi Református Egyházzal közösen egy régi hagyományt élesztett újjá: istentisztelettel köszönték meg az idei termést. Miért tartotta fontosnak ezt a kezdeményezést?

A világ zajos, és gyakran a gazdák hangját nem hallani. Kell hogy legyen egy pillanat, amikor megállunk és megköszönjük a termelők ez évi munkáját. Van miért hálát adnunk az idén is, és a gazdák is jól tudják, hogy az emberé a munka és az Istené az áldás.

Magyar Idők

2018-12-07 06:46:33
Vissza