Vissza

A 2018-as év külkereskedelmi többletét az agrárgazdaság tette ki

A nemzetgazdaság 2018. évi 5,6 milliárd eurós külkereskedelmi többletéhez az agrárgazdaság 2,9 milliárd euróval járult hozzá, ha az exportált élelmiszert és mezőgazdasági termékeket egyaránt számba vesszük - mondta Feldman Zsolt az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön az Agrárium 2019 konferencián, Kecskeméten.

A szaktárca államtitkára az agrárszakma immáron hetedik alkalommal megrendezett eseményén kiemelte, hogy 2018-ban a mezőgazdaság ismét tovább tudott növekedni, 3,6 százalékkal emelkedett a kibocsátása. A növénytermesztés kibocsátásának volumene 2,6 százalékkal az állattenyésztésé pedig 5,7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Hangsúlyozta, hogy a kedvező gazdaságpolitikai és piaci körülmények között a mezőgazdaság beruházások 8,3 százalékkal nőttek a tavalyi évben, a gazdálkodók 2018-ban közel 350 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre.

Feldman Zsolt beszélt arról is, hogy az idén 98,4 milliárd forint áll rendelkezésre a tisztán nemzeti forrásból finanszírozott agrártámogatásokra. Ez a keretösszeg azt is lehetővé teszi a szaktárca számára, hogy a már meglévő támogatási konstrukciókat fenntartsa és a jövőben új programokat indítson.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a közvetlen támogatások végfizetésére és a határozatok kipostázására áprilisban kerül sor. Eddig összesen 381milliárd Ft közvetlen támogatást utaltak át a gazdáknak.

Kis Miklós, az AM vidékfejlesztésért felelős államtitkára a konferencia kerekasztal-beszélgetésén a Vidékfejlesztési Program végrehajtása kapcsán elmondta: már közel 620 milliárd forint megítélt támogatás szolgálja az agrárberuházások megvalósulását, amelyek kivitelezése zömmel az idei év végéig befejeződnek. Ehhez a szaktárca és a kifizető ügynökség a lehetőségeihez és a jogszabályi feltételekhez mérten minden segítséget megad a nyertes gazdálkodók számára.

Az államtitkár továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy az Agrárminisztérium megkezdte a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal a Vidékfejlesztési Program forrásainak prioritások közötti átcsoportosítása érdekében. Ennek eredményétől függően lehetőség nyílhat arra, hogy a fel nem használt források átkerülhessenek a program azon intézkedéseire, ahol még nem történt döntés pl. innovációs pályázat.

Forrás: AM Sajtóiroda

2019-03-08 06:17:38
Vissza