Vissza

Az agrártárca kiemelt célja, hogy megvédje a magyar gazdák érdekeit

Egyre jelentősebb a közbeszerzéssel megvalósuló beruházások aránya a mezőgazdaságban, a tavalyi 694 eljárás összértéke elérte a 175,9 milliárd forintot, amely több mint négyszerese a 2017-es értéknek - mondta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke az Agrárminisztérium számára kedden rendezett szakmai konferencián.

A KH MTI-hez eljuttatott közleménye szerint tavaly az összes közbeszerzési eljárás több mint 5 százalékát az agráriumban folytatták le. A hivatal emiatt - mint írták - feladatának tartja, hogy a források hatékony felhasználását ezen a területen is szakmai tudásmegosztással segítse.

Nagy István agrárminiszter a rendezvényen kijelentette, hogy a költségvetési és uniós források jogszerű, átlátható felhasználása szakszerű, jogkövető munkát igényel, és ebben a Közbeszerzési Hatóság iránymutatásai nagy segítséget jelentenek.

A miniszter ismertette, hogy az Agrárminisztérium nemcsak hazai, de uniós pályázati forrásokat is kezel a vidékfejlesztési program keretében, amely 2014 és 2020 között mintegy 1380 milliárd forintnyi meghirdetett támogatást jelent. Hozzátette: a tárca kiemelt célja, hogy megvédje a magyar gazdák érdekeit, és az európai uniós agrártámogatások ne csökkenjenek a következő, 2021-2027 közötti hétéves költségvetési ciklusban.

A konferencián a két szervezet együttműködési megállapodást kötött a tudásmegosztás folytatásáról a jogszerű és átlátható közpénzfelhasználás érdekében - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

2019-09-11 07:36:44
Vissza